Sikertörténet
Ajánlás útján találtam Solyát, nagyon ígéretesnek tűnt, hogy az ülőmunka hátrányait ellensúlyozó, funkcionális edzést tart, és a mélyizmok megerősítése is fókuszál. Sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. Nem találkoztam még olyan edzővel, aki ennyire aktívan képzi magát, folyamatosan keresi a szakmai továbbképzési, fejlődési lehetőségeket. Igényessége kiterjed az edzéshez kapcsolható egyéb területekre is, így teljesértékű, egyénre szabott edzésmunkában is tud segíteni. Mikor bejelentettem, hogy maratonra készülök, edzéseinket ehhez igazította, hogy kellően megtámogassa a sikeres futómozgáshoz elengedhetetlen erősítéseket a felkészülés szűk félévében. Az első maratonom sérülésmentesen sikerült és szinte minden percét élveztem. Ehhez a közösen elvégzett munka nagymértékben hozzájárult. Magas szakmai színvonalát az is mutatja, hogy a terhelések, sorozatok pont úgy vannak felépítve, hogy éppen annyi ismétléssel, de még szabályosan tudjam kivitelezni a gyakorlatokat. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki magas minőségű edzésprogramot szeretne, elismeri a stabil, rendszeres, tartós edzésmunkát, és célja a testi, szellemi, lelki harmóniában való fejlődés. A befektetett munka egyértelműen megtérül.